#Rutgers_University

Felsőoktatás Eduline

Hatmilliót fizetett a valóságshow sztárjának az elitegyetem

Harminckétezer dollárt, vagyis több mint hatmillió forintot fizetett az amerikai Rutgers University a Jersey Shore című valósághow egyik szereplőjének azért, hogy beszéljen életéről a hallgatóknak. Az intézmény pontosan kétezer dollárral többet szánt a 24 éves lány gázsijára, mint Toni Morrison Nobel-díjas írónőjére, aki májusban tart előadást az egyetemen.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.