#Lettország

Felsőoktatás MTI

Áll a bál Lettországban: a magánegyetemeken is betiltanák az orosz nyelvű képzéseket

Módosítaná a lett oktatási minisztérium a felsőoktatási intézményekről szóló törvényt, a módosítás értelmében az állami felsőoktatási intézmények mellett a magánegyetemeken és -főiskolákon is megszűnne az orosz nyelvű képzés, és csak lett nyelven vagy az Európai Unió valamely más hivatalos nyelvén taníthatnának - jelentette szerdán a LETA lett hírügynökség.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.