Lettországban is csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel mehetnek ősztől iskolába a diákok Közoktatás
Eduline/MTI

Lettországban is csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel mehetnek ősztől iskolába a diákok

Újabb ország döntött a szigorú szabályozás mellett, szerintük a tantermi oktatás csak így biztosítható ősztől.

Lettországban oltási igazolványt, gyógyulást igazoló hivatalos iratot vagy negatív tesztet kell felmutatniuk a diákoknak az új tanév kezdetétől.

Az oktatási miniszter szerint a diákoknak augusztus 23. és 30. között kell megcsináltatniuk az első szűrővizsgálatokat, a további tesztelés pedig az egészségügyi minisztérium által kidolgozott ütemterv alapján fog történni. A tervek szerint ezek rendszeressé válnak majd az iskolákban, de egyelőre még nem világos milyen gyakorisággal.

Kötelező az oltás, elmennek a tanárok

Az oktatási kormányzat szerint a biztonságos tantermi oktatáshoz a tanárikar 80 százalékát be kell oltani - eddig 67 százalék kapta meg a védőoltást. A tárcavezető becslése szerint nagyjából ezer tanár hagyhatja el az állami oktatási rendszert a kötelező oltás miatt.

Csak védettségi igazolással mehetnek majd egyetemre a hallgatók Olaszországban. A tanárok és a diákok öt napi türelmi időt kapnak az igazolás beszerzésére, ezután felfüggesztik őket állásukból, illetve igazolatlan hiányzónak számítanak. Ausztriában pedig a tanév első két hetében - függetlenül attól, hogy egy adott diákot már beoltottak-e - rendszeres, PCR teszttel szűrik ki az esetlegesen fertőzött diákokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.