#Jaschik_Álmos_Művészeti_Szakgimnázium_és_Technikum

Közoktatás Szabó Fruzsina-Csik Veronika

A fenyegetések ellenére két budapesti iskolában is polgári engedetlenségbe kezdtek tanárok

Nyolc pedagógus kezdett polgári engedetlenségi akcióba a budapesti Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskolában hétfő délelőtt. Többek között a drasztikus tanárhiány, a megalázó bérek és a sztrájkjog ellehetetlenítése miatt tiltakoznak, és így fejezik ki szolidaritásukat a miskolci Herman Ottó Gimnázium felmentett igazgatóhelyettese mellett is. Közben az egyik IX. kerületi középiskolában is megtagadta a munkát hat tanár.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.