Így oldották meg a szánkóhiányt a II. kerületben
A szokatlanul nagy havazás nemcsak örömet, hanem kisebb kihívásokat is hozott magával – például azt, hogy sok helyen egyszerűen elfogytak a szánkók.
A szokatlanul nagy havazás nemcsak örömet, hanem kisebb kihívásokat is hozott magával – például azt, hogy sok helyen egyszerűen elfogytak a szánkók.
Egyre súlyosabb következményekkel jár a bullying a hazai iskolákban. A NEM OKÉ kampány új megközelítéssel, színházi eszközökkel és közösségi párbeszéddel lépne fel a jelenség ellen.
Őrsi Gergely polgármester kedves kezdeményezését nagy örömmel fogadták a kerület lakói.
Bár még mindig a kezdeti fázisban jár a folyamat, egyértelműen csökkent az ételmaradék és a gyerekeknek is több idejük van az ebédre.
A három legjobb pályaművet kiállítják, amelyikre a legtöbben leülnek, az nyeri majd a versenyt.
Az érintett diák szülei és az iskola vezetősége eljárást kezdeményezett az ügyben, a pedagógus azonban a személyes egyeztetést követően azonnali hatállyal felmondott.
A rendszer egyelőre teszt jellegű, de ha minden jól megy, akkor a kerület többi intézményében is bevezethetik.
A Mammut Bevásárlóközpont a II. kerülettel összefogva ingyenes mentálhigiénés, áldozatsegítő és szociális tanácsadást indított, ami minden pénteken 11 és 19 óra között a bevásárlóközpontban várja az arra rászorulókat.
Korábban a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság nyújtott be igénylést a 16 tantermes iskolaépületre.
Az első alkalommal 68 mintát vettek, ebből egy lett pozitív.
Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.