Figyelmeztetést adott ki a Bethesda Gyermekkórház, így vezethet a szánkózás csigolyatöréshez
Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.
Egyetlen hétvége alatt húsz sérült gyereket láttak el a Bethesdában, köztük olyanokat is, akik komoly gerincsérülést szenvedtek.
Hosszú évek óta először végre előkerülhettek a szánkók a gyerekek legnagyobb örömére, de az extrém időjárás továbbra sem kedvez azoknak, akiknek ki kell menniük a lakásból.
Hosszú évek után kedden és szerdán volt az első akkora hó, hogy szánkóval lehetett a legegyszerűbben bejutni az iskolába.
Kimaradó vonatok, hosszabb menetidő pótlóbuszok - ha szerda reggel suliba mentek vonattal, akkor ezeket jó, ha tudjátok.
Ha nem történik érdemi kibocsátáscsökkentés, a 21. század végére szinte eltűnhet a tél jelképe, a hó itthon.
Havazás, közlekedési káosz ide vagy oda, a diákok mintegy fele gond nélkül eljutott ma iskolába vagy éppen egyetemre.
Valószínű, hogy több hónap, amíg helyre áll a normális élet. Ezért szükség van arra, hogy távlatokban gondolkodjunk - írja az óvodai dolgozóknak a Nemzeti Pedagógus Kar. Szerintük így működhet a Home Office az óvodákban.
Persze nem Magyarországon. Nálunk ennek a műfajnak a kilencvenes évekkel leáldozott.
Az amerikai hóvihar megihlette az egyetemi úszókat, akik között meglehetősen gyorsan terjed egy új őrület.
Felvettek az egyetemre, vagy már javában hallgató vagy, de nem igazán látod át, milyen ösztöndíjak és támogatások járhatnak neked? Összegyűjtöttük a legfontosabb egyetemi ösztöndíjakat és juttatásokat, amelyek 2026-ban is segíthetnek abban, hogy kicsit nyugodtabban teljenek a félévek – anyagilag is.