Folytatja a Belügyminisztérium az egyeztetéseket a kompetenciamérés osztályozásáról
Nem kizárt, hogy a következő tanévben már érdemjegyért írják a kompetenciákat a diákok.
Nem kizárt, hogy a következő tanévben már érdemjegyért írják a kompetenciákat a diákok.
Hétfőn ismét összeülnek a szakszervezetek és a Belügyminisztérium. Hasonló tárgyalásra legutóbb februárban került sor, azóta viszont bővült a szakszervezetek követeléseinek listája.
„Megtörtént a mai – konzultációnak nevezett – esemény. Nem konzultáció volt, felszólalókat hallgattunk meg” – mondta a Belügyminisztérium által szervezett közoktatási fórumról Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom tagja.
Utoljára 2020 februárjában hívták össze az Országos Diákparlamentet, pedig a jogszabályok szerint kétévente kellene – hívta fel Pintér Sándor belügyminiszter figyelmét az Egységes Diákfront nyílt levelében.
Több száz tanárt és iskolaigazgatót hívott meg a pénteki közoktatási egyeztetésre a Belügyminisztérium. A helyszín a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely előtt pedagógusok várják az érkezőket, többek között „veletek vagyunk” feliratú molinókkal.
A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.