28 milliárd állami támogatásból újítják fel az Állatorvostudományi Egyetem épületeit
Az egyetemen már korábban is zajlottak felújítások, most azonban folytatják ezeket az épületek közel felével.
Az egyetemen már korábban is zajlottak felújítások, most azonban folytatják ezeket az épületek közel felével.
A Fővárosi Állat- és Növénykert nemcsak kisgyermekes családok és iskolai csoportok kedvelt célpontja, hanem a felsőoktatásban is fontos szerepet tölt be. Egyetemisták és főiskolások itt végezhetik szakmai gyakorlatukat, kutatásaikat, vagy készíthetik el szakdolgozatukat.
Ezen az órán nem a táblára, hanem egy igazi lóra felrajzolva mutatják be a frissen felvett hallgatóknak az állat anatómiáját.
Azt szeretnék, hogy az Állatorvostudományi Egyetem hallgatóit a későbbieknek ne lehessen propagandacélokra felhasználni.
A zebrák mellett a kormányfő az egyetemistáknak arról is beszélt, hogy a magyar politika szerinte "tele van baromságokkal", a zebráját pedig Gáspár Győző "zebraügyi biztos" választotta ki számára a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Szerintük az Európai Unió magyar kormánnyal kapcsolatos problémáihoz semmi közük a magyar egyetemeknek.
Tavalyhoz képest hátrébb csúszott, de még mindig a legjobb 200-ban van az Állatorvostudományi Egyetem az Academic Rankings of World Universities (ARWU) 2024-es állatorvostudományi részrangsorában.
Kiderült, hogy mik az ország legjobb egyetemei 2024-ben. A státusztörvény miatt távozó tanárok közül volt akiket a tankerület nem engedett vissza tanítani óraadó tanárként. Mutatjuk, hogy mik voltak a hét legfontosabb hírei.
Két ló áll egy dobogó tetején, akik türelemmel viselik, hogy egy köpenyes férfi, Dr. Sótonyi Péter rektor krétával rajzol rájuk, hogy így mutassa be a teremben ülő hallgatóknak a testtájékokat. Évről évre így indul a tanév az Állatorvostudományi Egyetem elsőéves hallgatói számára.
Saját részrangsorában a 101-150. helyet szerezte meg a magyar egyetem.
A kandúr 12 éven keresztül fontos tagja volt az egyetem közösségének.
A kampuszon élő Marci cica éveken keresztül oszlopos tagja volt az Állatorvostudományi Egyetem közösségének. Emlékét életnagyságú szoborral szeretnék megőrizni.
A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből