Akár 5 millió forint szakmai támogatást is nyerhetnek a fiatal vállalkozók Pályakezdés
Gál Luca

Akár 5 millió forint szakmai támogatást is nyerhetnek a fiatal vállalkozók

Január 17-ig lehet jelentkezni a vállalkozói tehetségeket támogató START programra.

A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminal közös programja keretében elindított támogatás célja, hogy segítsék a 18-27 éves fiatalokat a vállalkozásuk elindításában, valamint az ötleteik megvalósításában.

A START programban a résztvevők gyakorlatorientált képzéseken vehetnek részt és mentorálás mellett fejleszthetik vállalkozási ötleteiket, azoknak kitalálásától egészen a megvalósításáig.

Az idei évben a következő témakörökben lehet jelentkezni:

  • Fenntartható energia
  • Tudatos életmód fejlesztése okosmegoldásokkal (pénzügyi tudatosság, ökotudatosság, mentális egészség és egészséges életmód)
  • Generációk közötti tudásmegosztás erősítése

A résztvevőknek a program végén szakmai zsűri előtt kell bemutatniuk a kész ötleteiket. A legjobban teljesítő két csapat 5-5 millió, míg a második két legjobb csapat pedig 3-3 millió forint nyereményben részesül.

A programra egyénileg vagy csapatban is lehet jelentkezni, akár ötletfázisban lévő, akár már kiforrott megoldásokkal.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.