Elindult a jelentkezés: friss diplomásként havi 300 ezer forintot kaphatnak ennek az ösztöndíjprogramnak a résztvevői Pályakezdés
Gál Luca

Elindult a jelentkezés: friss diplomásként havi 300 ezer forintot kaphatnak ennek az ösztöndíjprogramnak a résztvevői

A 10 hónapos szakmai gyakorlat során belföldön és külföldön is dolgozhatnak a pályakezdő diplomások.

Október 15-ig jelentkezhettek a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra. A kormány utánpótlásképző és karrierindító programjának keretében bekapcsolódhattok a minisztérium munkájába és nemzetközi gyakorlatot is szerezhettek Magyarország külképviseleteinél vagy nemzetközi szervezeteknél.

Ki jelentkezhet az ösztöndíjra?

Minden 30 év alatti, legalább egy diplomával rendelkező személy jelentkezhet a programra. A kikötések között szerepel, hogy beszélnetek kell legalább egy idegen nyelvet és nem utolsó sorban érdeklődtök a közigazgatási pálya iránt.

Bármilyen alapképzésen szerzett diploma megfelel a jelentkezéshez, és akár a mesterképzés elvégzése közben is részt vehettek a programban.

Miből áll a program?

Az ösztöndíjprogram belföldi és külföldi szakaszokból áll: eltölthettek 7 hónapot egy hazai minisztériumba, majd 3 hónapig Magyarország külképviseleti szerveinél, nagykövetségeken, főkonzulátusokon és nemzetközi szervezetek melletti állandó képviseleteknél dolgozhattok.

Mennyi ösztöndíj jár érte?

A tájékoztató szerint 7 hónapon át belföldön havi 300.000 Ft-ot, majd 3 hónapon keresztül a célország függvényében külföldön átlagosan havi 670.000 Ft ösztöndíjat adnak a résztvevőknek.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra itt tudtok jelentkezni, a jelentkezéssel kapcsolatos információkról pedig itt olvashattok bővebben.

 

Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat Közoktatás Gál Luca

Hét hírei: ezekbe az iskolákba járnak az OKTV döntősei, már szülők és diákok is értékelhetik a pedagógusokat

Luxus bölcsit és óvodát is talált Hadházy Ákos, melyek több százmilliós támogatásból épülhettek fel. Ezek a legfontosabb dátumok, ha most felvételiztek egyetemre. Nagyon megviselte a diákokat a kompetenciamérés. Kiderült, milyen munkákat vállalnak idén nyáron a diákok - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.