Hamis főiskolai bizonyítványal jelentkezett az állásra, kiderült, nem is létezik az elvégzett szak Pályakezdés
Gál Luca

Hamis főiskolai bizonyítványal jelentkezett az állásra, kiderült, nem is létezik az elvégzett szak

Már másodjára próbálkozott a hamis iratokkal.

A Kecskeméti Járási Ügyészség közokirat-hamisítás miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki két alkalommal is hamis főiskolai bizonyítvánnyal próbált munkát szerezni – írja a HVG.

2023-ban a vádlott nő, hogy megkapjon egy állást, olyan hamis főiskolai bizonyítványt nyújtott be, amely szerint rendelkezett a magán-munkaközvetítői tevékenységhez szükséges végzettséggel. A nő meg is kapta az állást, ugyanis eleinte a cég nem tudta, hogy hamis a bizonyítványa. Mindez csak akkor derült ki, amikor regisztrálni akarták a kormányhivatalnál, ahol ellenőrizték a papírokat.

Mint kiderült nem csak azért volt hamis a bizonyítványa, mert nem végezte el az abban feltüntetett pénzügyi és számviteli ügyintéző képzést, hanem nem is létezett olyan szak a megjelölt főiskolán.

Az eljárás során az is kiderült, hogy nem ez volt az első eset, a vádlott már egy évvel korábban is így szeretett volna állást szerezni magának. Akkor egy munkaerő-kölcsönzésre jogosító nyilvántartásba be is jegyezték. Az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta, az ügyben pedig a Kecskeméti Járásbíróság fog döntést hozni.

 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.