Ismét emelkedtek az albérletárak: Debrecen nemsokára beéri Budapestet Pályakezdés
Eduline/MTI

Ismét emelkedtek az albérletárak: Debrecen nemsokára beéri Budapestet

A dél-dunántúli, valamint az észak- és dél-alföldi régióban nagyobb drágulás volt tapasztalható, mint a fővárosban.

Egy hónap alatt országosan 0,7 százalékkal, a fővárosban pedig 1,4 százalékkal drágultak az ingatlanok bérleti díjai – olvasható az MTI által közzétett Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexében.

Az áprilisi megtorpanás után májusban bekövetkezett egy újabb drágulás. Az ingatlan.com adatai szerint az átlagos havi bérleti díj Budapesten jelenleg 250 ezer forint. Ennél kicsivel drágábbak a XI. és a XIII. kerületben található albérletek, ahol átlagosan 260 ezer forintot kell fizetni a lakhatásért.

A legnagyobb kínálattal rendelkező vármegyeszékhelyek városai közül kiemelkedik Debrecen, ahol június elején a 230 ezer forintos átlag bérleti díj volt a jellemző, ami már megközelíti a budapesti árakat.

A szegedi albérleteket ennél alacsonyabb áron,159 ezer forintért adják ki, a pécsiek 140 ezer, a győriek pedig 180 ezer forintnál tartottak június elején. Miskolcon viszont ezeknél is alacsonyabbak az árak, átlagértékük havonta 110 ezer forint volt a hónap elején.

„Az albérletek drágulásának oka elsősorban az átlagfizetések jelentős, két számjegyű emelkedése, ugyanakkor a jelenlegi bérleti díjak már súrolják a fizetőképesség felső határát”

- nyilatkozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.