Végre megkaphatják eddig elmaradt ösztöndíjukat a rezidensek Pályakezdés
Eduline/MTI

Végre megkaphatják eddig elmaradt ösztöndíjukat a rezidensek

A tavaly munkába álló rezidensek ösztöndíjának meghirdetése a szokásos januári időponthoz képest mindeddig csúszott, így ők kevesebb juttatásért végezték ugyanazt a munkát, mint a korábban munkába állt kollégáik.

Meghirdette az eddig elmaradt rezidensösztöndíjakat az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), a pályázati kiírás lehetővé teszi, hogy ez év januárjáig visszamenőleg is megkapják járandóságukat a szakorvosjelöltek - tájékoztatta a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) pénteken közleményben az MTI-t.

A lépés azért is volt sürgető, mivel ezek az ösztöndíjak jelentős bérkiegészítésként működnek a szakorvosjelöltek alacsonyabb alapjövedelme mellett. Az ösztöndíjak és az alapjuttatás mértékének függvényében fennállhat olyan helyzet, hogy a rezidens fizetésének majdnem felét teszi ki az ösztöndíja, így ezek féléves elmaradása jogosan okozott felháborodást az orvosok körében – írja az MRSZ.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.