Elhallgatják a fiatalok munkanélküliségi adatait, ezzel kezelik a lassuló gazdaságot Kínában Pályakezdés
Tornyos Kata

Elhallgatják a fiatalok munkanélküliségi adatait, ezzel kezelik a lassuló gazdaságot Kínában

Kína leállította a fiatalok munkanélküliségére vonatkozó adatok közzétételét, mert szerintük részben ez állhat az ország lassulása mögött.

Júniusban Kínában a városi területeken a 16–24 évesek munkanélküliségi rátája rekordmagasságot, több mint 20%-ot ért el – olvasható a BBC-n.

Az ország jegybankja kedden csökkentette a hitelfelvétel költségeit is, hogy ezzel is elősegítse a növekedést. A kedden közzétett hivatalos adatok azt mutatják, hogy Kínában júliusban 5,3%-ra nőtt a teljes munkanélküliségi ráta. A kormány ugyanakkor közölte, hogy átmenetileg felfüggeszti a fiatalok munkanélküliségi adatainak közzétételét.

Az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője utalt arra, hogy a 16 és 24 év közötti diákok számának növekedése hatással volt a munkanélküliségi adatokra, de Kína soha nem számolta munkanélküliként az oktatásban részt vevőket.

Kína 2018-ban kezdte közzétenni a fiatalok munkanélküliségére vonatkozó adatokat. Jelenleg azonban nem ad ki adatokat a vidéki fiatalok foglalkoztatási helyzetéről.

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.