„Szeretek globálisan gondolkodni” – Houstonban folytatja a szegedi egyetem űrsebésze Pályakezdés
Tarnay Kristóf Ábel

„Szeretek globálisan gondolkodni” – Houstonban folytatja a szegedi egyetem űrsebésze

A Texasi Egyetem egészségtudományi központjában Babócs Dóra mentora a világ egyik legjobb és leghíresebb érsebésze lesz.

„Szeretek globálisan gondolkodni. Úgy gondolom, hogy így, az emberiség, illetve az űripar fejlődéséért többet tudok tenni. Szeretnék élni azokkal a lehetőségekkel, melyek Amerikában elérhetőek. Úgy érzem, így lehetek hosszútávon leginkább a társadalom hasznára, jelenleg ez a legjobb út erre” – mondta a Szeged365-nek Babócs Dóra, a Szegedi Tudományegyetem sebész rezidense. Aki miután az elmúlt fél év alatt 17 tudományos munkában közreműködött, előadott amerikai egy űrkutatási konferencián és társszerzőnek kérték fel egy tankönyv űrsebészeti fejezetében, augusztustól a karrierjét Houstonban folytatja.

Az itteni Texasi Egyetem egészségtudományi központjában Babócs mentora a világ egyik legjobb és leghíresebb érsebésze lesz. A lapnak egyébként arról is beszélt: szeretné folytatni már meglévő kutatásait is az űrsebészet terén. A NASA és a SpaceX gyakornoki állását is megpályázta a 27 éves sebész rezidens, ám azért nem válogatták be, mert nem amerikai állampolgár. „Így viszont, hogy nem konkrétan a NASA-hoz megyek, hanem a partner kórházukhoz és lesz vízumom, bízom benne, hogy nem lesz akadály” – fogalmazott a portálnak.

Beszélt arról is, hogy Artemis-program keretében körülbelül két-három éven belül szeretne a Holdra visszatérni a NASA, a Marsra pedig 2030 után jutnának el. „Nyilván rengeteg olyan kérdés van mind orvosilag, mind technológiailag, mind pedig stratégiailag, amit meg kell oldani. Ezért is van az, hogy ez a tudományág nagyon-nagyon gyorsan fejlődik, valamint a legkiválóbb szakemberekre is szükség van különböző területekről is” – magyarázta, hozzátéve: már csomagol Amerikába.

(Kiemelt kép: Bobkó Anna, SZTE)

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.