Megvan, mennyivel emelkedik 2023-ban a diplomás gyed összege Pályakezdés
eduline/mti

Megvan, mennyivel emelkedik 2023-ban a diplomás gyed összege

A minimálbér emelkedése miatt januártól a diplomás gyed összege is magasabb lesz.

A diplomás gyed az alapszakon tanuló hallgatóknál bruttó 162 400 forintra, a mesterszakosoknál bruttó 207 480 forintra emelkedik.

Diplomás gyedet azok kapnak, akik a „sima” gyedre nem jogosultak, de a gyermekük születését megelőző két éven belül legalább két féléven át tanultak a felsőoktatásban, teljes idejű képzésen, és a gyermekük a hallgatói jogviszony ideje alatt vagy a hallgatói jogviszony szüneteltetését, megszűnését követő egy éven belül születik.


Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?