Figyelmeztet a NAV: ha megszűnt a hallgatói jogviszonyotok, ezt a járulékot is fizetnetek kell Pályakezdés
Eduline/MTI

Figyelmeztet a NAV: ha megszűnt a hallgatói jogviszonyotok, ezt a járulékot is fizetnetek kell

Annak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, nem helyezkedett el, az egészségügyi szolgáltatási járulékot is ki kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Mutatjuk mikortól és pontosan mennyit kell majd fizetni.

Azok, akik már nem diákok vagy egyetemisták, de nem is dolgoznak még, december 16-ától azzal is számolnia kell, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot is be kell fizetnie. Ez idén havonta 8400, naponta pedig 280 forint, amit tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell befizetni - jelezték.

Szerencsére a járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.

A NAV hozzáteszi, lehetőség van arra is, hogy ezt a járulékot a volt diákok helyett - hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával - más személy vagy szervezet fizesse, de a fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információkat a NAV honlapján találhattok.

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.