1400-1800 forint: ennyit kapnak óránként a diákmunkások idén Pályakezdés
Eduline/MTI

1400-1800 forint: ennyit kapnak óránként a diákmunkások idén

Idén a 25 év alattiak jövedelméből nem vonják le a személyi jövedelemadót, ami érezhetően növelte a diákmunkára jelentkezők számát - közölte az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet.

Majdnem 65 százalékkal több jelöltet regisztráltak az első negyedévben, mint egy évvel korábban. Az év első három hónapjában átlagosan bruttó 1450 forintot fizettek óránként a diákmunkáért. Az szja-levonás eltörlése önmagában közel 220 forinttal emelte a diákok órabérét - írták.

Tapasztalataik alapján az év első hónapjaiban mind a fizikai diákmunkák, mind a kevésbé komplex irodai adminisztrációs tevékenységek esetén 1400-1500 forint között alakult a diákok átlagos órabére. Az olyan állások esetében, amelyeknél valamilyen speciális tudásra (például ritkább idegen nyelvek ismeretére) van szükség, az órabérek ennél magasabbak voltak, 1700-1800 forint körül mozogtak.

De miért dolgoznak a diákok?

A Trenkwalder által megkérdezett diákok arra, miért vállaltak munkát, az anyagi függetlenség mellett csaknem ugyanolyan fontos szempontnak tartják, hogy már a tanulmányaik során munkatapasztalatot szerezzenek: előbbi 70, utóbbi 51 százalékuk számára jelent fontos motivációt.

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.