Ezekkel a végzettségekkel a legegyszerűbb elhelyezkedni diplomaszerzés után Pályakezdés
Tóth Alexandra

Ezekkel a végzettségekkel a legegyszerűbb elhelyezkedni diplomaszerzés után

Teljesen mindegy, hogy utolsó éves egyetemisták vagytok, vagy még van hátra néhány félévetek az oklevél megszerzéséig, az biztos, hogy a legtöbbetek fejében már megfordult a munkaszerzés kérdése. Kíváncsiak vagytok, mennyi idő alatt tudtuk elhelyezkedni a végzettségetekkel? Esetleg az érdekel bennetek, milyen képzésekkel lehet a leggyorsabban állást találni? Most minden kérdésetekre választ kaphattok.

A Diplomán túl legfrissebb kutatása szerint -, amely a 2017/2018-ban végzett hallgatókat vizsgálta - azok az alapszakos diplomával rendelkező pályakezdők tudtak a leggyorsabban elhelyezkedni, akik informatika képzési területen szerezték az oklevelüket. Náluk az első munkavégzésig eltelt idő átlagosan 1,14 hónap volt. Közülük is a mérnökinformatikusok a legszerencsésebbek - ők általában 1,04 hónap alatt találtak munkát. A gazdaságinformatikusoknak 1,11, a programtervező informatikusoknak pedig 1,38 hónapot kellett keresgélniük.

Az államtudományi képzésen tanulók is a gyorsan elhelyezkedők közé tartoznak. A friss adatok szerint nekik ugyanis átlagosan mindössze 1,27 hónapra volt szükségük ahhoz, hogy munkát találjanak. Őket a gazdaságtudományi képzésen végzettek követték 1,39 hónappal. Itt azonban a konkrét szakok között igen nagyok a különbségek. A pénzügy és számvitel szakosok már 1,03 hónap alatt el tudnak helyezkedni, ezzel szemben a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés szak frissdiplomásainak 4,43 hónapra is szükségük lehet, mire megtalálják az első állásukat.

A műszaki (1,59), a pedagógus (1,68), a sporttudomány (1,87) és a társadalomtudomány (1,89) képzéseken szerzett diplomákkal szintén nincs szükség átlagosan még két hónapra sem az elhelyezkedéshez. De az orvos- és egészségtudomány szakokkal, illetve a bölcsészettudományi szakokkal sem kell sokkal tovább keresgélni - előbbinél 2,01, utóbbinál 2,03 hónap kellett az első munkahely megtalálásához a 2017/2018-ban végzett hallgatóknak.

Valamivel több időt kellett szánniuk az álláskeresésre a művészet, a természettudomány, az agrár és a művészetközvetítés képzéseken diplomázóknak - a kutatásban részt vevők átlagosan 2,14 hónap, 2,20 hónap, 2,29 hónap, valamint 2,35 hónap után álttak munkába. A listát a jogi pályát választók zárták 2,41 hónappal.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy a ti szakotokkal kapcsolatban pontosabban milyen adatok születtek a felmérésben, itt nézhetitek meg. Nincs más dolgotok, mint kiválasztanotok a képzési területet, majd a következő lenyíló ablakban a képzés pontos nevét. Itt a mesterszakos statisztikákat is leszűrhetitek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.