Holnaptól komoly pénzeket kell fizetnetek, ha nem tanultok vagy dolgoztok Pályakezdés
Eduline/MTI

Holnaptól komoly pénzeket kell fizetnetek, ha nem tanultok vagy dolgoztok

Akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV azt írta, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványa, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat.

Viszont, ha nem tanultatok tovább, illetve nem helyezkedtetek el - és más jogcímen sem vagytok jogosultak az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnetek. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint.

Hozzátették: a járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján. Persze van lehetőségarra is, hogy ezt a járulékot helyettetek más személy vagy szervezet fizesse meg.

Így bár a diákigazolványok még érvényesek, miután a lejárt matricákkal ellátot kártyákat a vészhelyzet végéig használhatjátok, ez az engedmény nem érvényes a járulékfizetéser.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.