Spontán angolóra péntek este valamelyik budapesti romkocsmában? Erasmusos nyelvlecke magyarórákért és/vagy idegenvezetésért cserébe? Ki mondta, hogy a nyelvtanulás pénzbe kerül?

„2009. január 25-én, a januári ausztrál nyárban, egy szál rövidgatyában, a verandán bepötyögtem az első szavakat, és elindítottam a blogot, amelynek az volt a célja, hogy dokumentálja, ahogy megkísérlek megtanulni öt év alatt öt nyelven, elfogadható kommunikációs szinten” – meséli Kőrösi Bálint, az Öt év – öt nyelv blog alapítója és szerzője, aki az elmúlt években több ezer embernek segített tanácsaival, ma pedig már előadásokat is tart.

Bár a nagyratörő terv – határidőre – nem jött össze, a kísérlet mégsem vallott kudarcot: a megrögzött nyelvtanuló ma már anyanyelvi szinten beszél angolul, megértette az orosz nyelv alapjait, beszél spanyolul, kínaiból már vizsgát is tett, és megtanult németül kommunikálni. És nem úgy tűnik, hogy abbahagyná a kísérletezést a különféle módszerekkel és nyelvoktató anyagokkal – kipróbált már különleges szótanulási technikákat, ingyenes és fizetős appokat, podcastgyűjteményeket, és persze a nyelvcsere sem maradt ki.

Mire jó a nyelvcsere?

Nyelvcsere, vagyis language exchange. Így hívják a nyelvtanulás egyik leghatékonyabb és – nem mellékesen – legolcsóbb módszerét. A nyelvtanárral vagy önállóan, tankönyvekből, szótárakból vagy nyelvoktató oldalakról elsajátított nyelvtani szabályok és kifejezések használatát be kell gyakorolni, ehhez pedig nem a nyelviskola az egyetlen megfelelő helyszín: a language exchange hívei kávézókban, kocsmákban, idegen nyelvi klubokban, egyetemeken, könyvtárakban, na meg a nyelvcserére specializálódott közösségi oldalakon is gyakorolnak. Teljesen ingyen.

A forgatókönyv mindig ugyanaz. Két különböző anyanyelvű ember találkozik egy-két órára, és egy kávé mellett mindenféle témákról beszélgetnek, eleinte az egyik, majd a másik fél anyanyelvén. „A nyelvcsere nagy előnye, hogy így az igazi nyelvvel lehet megismerkedni, nem pedig egy mesterséges, vizsgaszagú valamit sajátítunk el” – magyarázza Kőrösi Bálint, aki az elmúlt években sokszor használta ezt a módszert. Azt mondja, két fontos szabályt érdemes betartani: mindkét nyelv gyakorlására ugyanannyi időt és energiát kell fordítani, vagyis a találkozó felénél mindig át kell váltani egyik nyelvről a másikra, és olyan beszélgetőtársat kell keresni, akivel sok a közös téma. „Rengeteg nyelvcserés partnerrel volt dolgom az elmúlt években, de amikor nem volt közös érdeklődési pont, gyorsan kimerültek az órák a kötelező körök után, egyszerűen nem érdekeltük egymást. Amivel nincs semmi gond, csak úgy nehéz nyelvet tanulni. Az én taktikám az volt, hogy megkerestem tíz-húsz embert, és mindenkinek volt egy-egy óra, utána pedig eldöntöttem, hogy az adott személy érdekel-e engem. A legjobb németes nyelvcserepartnerem például egy amerikai lány volt, mert sokban egyezett az érdeklődési körünk és a véleményünk” – tette hozzá.

Romkocsma, Erasmus, nyelvklub

És hogy hol lehet rátalálni a megfelelő nyelvtanuló partnerre? Körkérdésünkre többen azt válaszolták: ahol Erasmus-ösztöndíjasok vannak, ott nagy valószínűséggel nyelvtanulásra nyitott emberekből sincs hiány, ezért érdemes megnézni az egyetemi hirdetőtáblákat, sőt akár saját, kétnyelvű hirdetést is ki lehet tenni, ahogy a külföldi hallgatókkal foglalkozó szervezeteknél is érdemes érdeklődni. Persze amióta – kis túlzással – fél Európa a budapesti romkocsmanegyedben tölti a péntek és a szombat estét, még könnyebb a dolguk a nyelvtanulóknak.

Aki pedig a szervezett megoldásokra szavaz, több tucat nyelvklub közül választhat. Utóbbi műfaj nem új. A hetvenes-nyolcvanas években is működtek – főként orosz – nyelvi klubok, mára pedig jó néhány újraéledt: több fővárosi és vidéki közösségi házban hetente-kéthetente szerveznek találkozókat nyelvtanulóknak. A beszélgetés témáját a résztvevők vagy a csoport vezetője határozza meg, a lényeg csupán annyi, hogy végig az adott idegen nyelven kell beszélni. A legtöbb helyen nem zárják ki a kezdőket sem, de a csatlakozás előtt érdemes erről információt kérni, ahogy a részvételi díjról is – igaz, a legtöbb közösségi ház beéri a jelképes hozzájárulással.

Cikkünk a Campus Plusz 2015 című kiadványban jelent meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!