Melyik nyelvet tanulják legtöbben a felsőoktatásban? Nyelvtanulás
MTI

Melyik nyelvet tanulják legtöbben a felsőoktatásban?

Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - közölte a Magyar Nemzet keddi számában az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

A 190 ezer nappali tagozatos hallgató közül 44 ezer 400-an tanultak idegen nyelvet - közölte a lap, amely hozzáteszi, hogy ebben a számban nem szerepelnek a nyelvszakos képzésben résztvevő tanulók.

A diákok körében továbbra is az angol a legnépszerűbb; a nyelvet tanuló diákok 54 százaléka, több mint 24 ezer hallgató választotta. A második helyen a német nyelv áll, ezt mintegy 6100-an tanulták. A lap emlékeztet: a 2012/2013-as tanévben még 11 ezren tanultak németül a felsőoktatásban.

Latinul mintegy 5400 hallgató tanult, míg magyarul 2800-an. Ezer fő fölötti tanuló választotta a franciát, a spanyolt, illetve az oroszt.

A lap idézi Rozgonyi Zoltánt, a Nyelvtudásért Egyesület elnökét, aki szerint a felsőoktatásban zajló nyelvi képzések többsége az adott szakirány alapján megkövetelt szakképzést jelenti. Hozzátette: csak szűk körben van jelen az általános nyelvi képzés lehetősége, holott a legtöbb diáknak az alapfokú nyelvvizsga szintjéről a középfokra eljuttató képzésre volna szüksége.

 Az elnök szerint ma a diákok úgy kerülnek be a felsőoktatásba, hogy nincs használható nyelvismeretük részben saját hibájuk, részben a középfokú nyelvoktatás színvonala miatt.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.