Lép a kormány az iskolai nyelvtanulás terén Nyelvtanulás
MTI

Lép a kormány az iskolai nyelvtanulás terén

Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

Novák Katalin elmondta, a program keretében a középiskolások az iskolában vehetnek részt külön nyelvórákon, amelyeket az iskola nyelvtanárai, illetve felsőoktatási intézmények nyelvszakos hallgatói tartanak nekik. Az államtitkár elmondta: a pályázaton felsőoktatási intézmények vagy az általuk vezetett konzorciumok vehetnek részt, az elnyerhető támogatás összege 330 milliótól 410 millió forintig terjed, így várhatóan 8-10 pályázatot tudnak majd támogatni. A program megvalósítására minimum 30, maximum 36 hónap áll rendelkezésre.

Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a pályázat célja, hogy élményközpontú, nem formális foglalkozásokon javítsák a középiskolások nyelvtudását és növeljék motivációjukat a tanulásra. A pályázat keretében emellett a tanárok és a diákok is részt vehetnek külföldi csereprogramokon, tanulmányi kirándulásokon - mondta.

 Fontosnak nevezte, hogy a program keretében a középiskolások nyelvtanulását a korban hozzájuk közel álló egyetemista korosztály segíti, ami szerinte hozzájárul az élményszerűséghez. A pályázat keretben emellett lehetőség van alternatív nyelvtanulási formák kidolgozására, szünidei nyelvi programok szervezésére, e-learning tananyag kidolgozására is - sorolta Schanda Tamás. Pályázni augusztus 14-től - első körben - augusztus 30-ig lehet, a kiírás megtalálható a palyazat.gov.hu oldalon.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.