Kínai nyelvet is tanulhatnak szeptembertől a pécsi Leőwey diákjai Nyelvtanulás
MTI

Kínai nyelvet is tanulhatnak szeptembertől a pécsi Leőwey diákjai

Kínait is oktatnak idegen nyelvként jövő szeptembertől a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban.

Kínait is oktatnak idegen nyelvként jövő szeptembertől a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban. Zalay Szabolcs, az iskola igazgatója elmondta: az intézetnek köszönhetően egy évre anyanyelvi tanár érkezik Pécsre, akinek a gimnázium biztosít lakást. A pedagógus a tervek szerint heti tizenhat órában oktat kínait, ebből tizenkettőben összesen 20-25 gimnáziumi tanulót, négy órában egyetemi hallgatókat képez majd.

A Leőweybe mintegy ezer diák jár, akik angolt, németet, franciát, spanyolt és oroszt is tanulhatnak. A kínai nyelvoktatás ötletét az intézmény egyik magyartanára adta, aki megtudta, hogy az iskola két volt diákja a Konfuciusz intézeten keresztül nyert ösztöndíjjal tartózkodik a Távol-Keleten, és javasolta, vegyék fel a kapcsolatot a kínai nyelv és kultúra népszerűsítésével foglalkozó intézettel.

Komlósi László Imre, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) általános rektorhelyettese arról szólt, hogy az egyetemen rendszeresen folyik koreai és kínai nyelvoktatás, az anyanyelvi oktatók biztosítása azonban nehézségekbe ütközik. A felsőoktatási intézmény ezért is ragadja meg az alkalmat, hogy e téren együttműködjön a Leőweyvel.

Elmondta, a PTE Bölcsészettudomány Karán két csoportban összesen 26 hallgató tanul kínait, a Pécsre érkező kínai lektor munkájával az ő eredményesebb képzésükhöz is hozzájárulhat. A rektorhelyettes közölte: mivel a kínai nyelv egyre fontosabbá válik, az egyetem vezetése szeretné, ha a hallgatók az európai mellett ezt, vagy más ázsiai nyelvet is választanának, mert ezzel számos ösztöndíj-lehetőség nyílik meg számukra.

Komlósi László megjegyezte, az egyetemen kínaiul tanulók 25-30 százaléka tesz középfokú nyelvvizsgát. Többségük akkor, amikor már diplomát szerzett és kínai vállalatoknál helyezkedett el.

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak Érettségi-felvételi Gál Luca

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak

Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.