Bassz...uskulcs: hangzik el karácsonykor, amikor megvágjuk az ujjunkat a pulykaszelő késsel, de hát ugye ott vannak a gyerekek, a nagyi, meg a karácsony szelleme. Bár a káromkodás életünk része, és felfokozott hangulatban nehezen kerüljük el, szinte minden nyelvben egy sor eufemizmussal teszik szalonképessé.
Az "a kutya fáját" teljesen elfogadott bárhol, még egy óvodai ünnepségen sem ráncolja senki a homlokát, ha valaki használja a kifejezést, bár talán kevesen gondolnak bele, honnan is származik. Nem kell rendszeres meccslátogatónak vagy börtönőrnek lenni ahhoz, hogy az ember kitatlálja, mit is takar szemérmesen az a bizonyos fa.
A németeknél egy nagyon gyakori káromkodás él a köznyelvben, így persze erre is kitaláltak alternatívákat. Szalonképes a Scheibenhonig (méz a fésűben), vagy a Scheibenkleister (gitt) kifejezés, mégis mindenki tudja, mire gondoltunk.
Az emberi vagy állati végtermék a franciáknál is népszerű szitokszó, és ahogy a spanyolok, ők is gyakran a szerda szóval helyettesítik (mercredi, illetve miércoles).
A franciák egy nőkre nézve degradáló kifejezést enyhítenek a krumplipürével (purée), de népszerű még a rajzszeg (punaise) is. Ugyanerre az oroszok a blin, azaz palacsinta kifejezést használják, ha a helyzet úgy hozza.
Ha egy olasz szúrós szemmel nézve rád azt mondja, káposzta (cavolo), nem biztos, hogy nem egy olyan testrészre gondol, mely csak férfiakra jellemző.
Persze mi sem az ember legjobb batárjának javaira gondolunk, ha azt mondjuk, "a kutya mindenit", ahogy a "mi a pitvar" kifejezés sem építészeti vagy kordiológiai kurzusokon hagnzik el általában.
(Oxford Dicts., Nyest)
