Már nyelvvizsga-bizonyítvány sem kell ahhoz, hogy valakiből nyelvoktató lehessen Nyelvtanulás
Székács Linda

Már nyelvvizsga-bizonyítvány sem kell ahhoz, hogy valakiből nyelvoktató lehessen

Nem feltétel a jelentkezéshez.

Legalább B2-es nyelvtudás igen, ennek nyelvvizsga-bizonyítvánnyal való igazolása azonban nem szükséges ahhoz, hogy valakiből nyelvoktató lehessen - ilyen akkreditált pedagógus-továbbképzést találtunk az interneten.

A képzés honlapján azt írják, 69 ezer forintért cserébe a jelentkezők egy 4 hetes, 30 órás képzésen vehetnek részt. Ebből 2 hét maga a képzés, 2 hét pedig a vizsgára készülés.

A tanfolyamra bárki jelentkezhet, aki

elmúlt 18 éves, rendelkezik legalább érettségi vizsgával, beszél valamely idegen nyelvet legalább B2 szinten (nem kérünk papírt róla), vagy magyar mint idegen nyelvet szeretne tanítani, valamint kedvet és elhivatottságot érez más emberekkel való foglalkozásra, hogy segítsen nekik céljaik megvalósításában.

 

Hogy felmérik-e valahogyan a jelentkezők nyelvtudását, arról nem írnak, a tanúsítvány megszerzéséhez azonban a képzésen résztvevőknek vizsgázniuk kell - amennyiben úgy döntenek. Ezzel kapcsolatban a honlapon ugyanis az szerepel, hogy a vizsga választható opció, nem kötelező; "ám a tanúsítvány kiállításának feltétele."

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.