Még egy ingyenes app a nyárra: így pörgethetitek fel a nyelvtudásotokat szeptemberig Nyelvtanulás
Eduline

Még egy ingyenes app a nyárra: így pörgethetitek fel a nyelvtudásotokat szeptemberig

Ezzel az appal a nyelvtan mellett a beszéd és a hallásértés fejlesztésében is segít.

A Speakly nyelvtanulós appal több, mint nyolc nyelvből - többek között angolból, németből, spanyolból és olaszból is - kínál tanulási lehetőséget. Ebben az alkalmazásban garantáltan nem fogtok „Egy kék kismadár ül az asztalon”, és hasonló típusú, kicsit sem életszerű mondatokkal találkozni, ugyanis az alkalmazás készítői a statisztikákra építettek. Ez azt jelenti, hogy fontossági sorrendben tanulhatjátok meg az adott nyelv alapszókincsét. Így a leghasznosabb kifejezésekkel már a kezdetekkor megismerkedhettek, a kevésbé gyakori szavakkal pedig csak a későbbiekben kell foglalkoznotok.

A szavak elméleti elsajátítása után gyakorlati formában is elmélyíthetitek a korábban megtanult kifejezéseket. Ezt úgy kell elképzelnetek, hogy a már megismert szavak használatával kell mondatokat alkotnotok – mindezt nemcsak írásban, hanem szóbeli formában is.

A nyelvtanulás ebben az appban is szintekre osztott, az egyes szintek különböző szómennyiség elsajátításával oldhatók fel. A szintekhez a nyelvtani és szókincsfeladatok mellett mindennapi szituációkra épülő feladatok, hallásgyakorlatok, sőt zeneajánlások is tartoznak, így az adott idegen nyelvet többféle szemszögből, különböző formában gyakorolhatjátok.

Ha kipróbálnátok az alkalmazást, akkor andoridos készüléketekre itt tölthetitek le, az iOS kompatibilis változat pedig itt érhető el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.