Tornateremből még évekig hiány lesz Közoktatás
Eduline

Tornateremből még évekig hiány lesz

Sok a rossz állapotú és korszerűtlen iskolai tornaterem az országban, és a bővítések ellenére még évekig tornateremhiány lesz a mindennapos testnevelés kiterjesztése miatt – írta a Magyar Nemzet.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Rétvári Bence a szocialista Bangóné Borbély Ildikónak írt válaszában közölte, hogy többször is készült már felmérés a köznevelési intézményekben található tornatermek, tornaszobák hiányáról, a meglévők állapotáról, amelyek ráirányítják a figyelmet a rossz állagú épületek számára és arányára, fűtésük, világításuk, felszereltségük korszerűtlenségére – írta a Magyar Nemzet.

Kiderült, hogy a sportolásra alkalmas mintegy 8700 tornaterem és tornaszoba – az óvodákkal együtt – 8100 köznevelési intézmény, ezen belül durván 14 ezer feladatellátási hely között oszlik el, vagyis a tornateremhiány nyilvánvaló.

- A meglévő intézmények állapota, felszereltsége igen eltérő, és indokolt az e téren mutatkozó minőségi különbségek felszámolása – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: még hosszú évekbe telik, amíg sikerül kiváltani, felújítani a kor követelményeinek nem megfelelő, rossz állapotú épületeket, és megszüntetni az egyes településeken mutatkozó tornateremhiányt.

A mostani tanévben egyébként kilenc évfolyamot, összesen egymillió-százhetvenháromezer gyermeket érint a 2012-ben bevezetett mindennapos testnevelés, és a felmenő rendszerű bevezetés miatt minden tanévben egyre több gyereket kell kiszolgálni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.