„Nem tudnak mit kezdeni” azzal, hogy a tanárok nem akarják az etikai kódexet Közoktatás
MTI

„Nem tudnak mit kezdeni” azzal, hogy a tanárok nem akarják az etikai kódexet

A Nemzeti Pedagógus Kar számára kiemelt feladat az etikai kódex elfogadása, a tervezethez eddig mintegy harminc egyéni, tantestületi vélemény, észrevétel érkezett – mondta az NPK elnöke szerdán Egerben.

Horváth Péter az NPK kétnapos kihelyezett elnökségi ülését megelőző sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: október 4-éig lehet még véleményezni a dokumentumot. „Minden korrekt, építő javaslatot megfontolunk, és ha a küldöttek kétharmados többséggel elfogadják, be is építjük őket” – tette hozzá. Azt is mondta, hogy a kódex visszavonására vonatkozó javaslatokkal nem tudnak mit kezdeni. Kötelezővé teszik a tanároknak, hogy ne égjenek ki, miben járhatnak dolgozni és hogyan viselkedhetnek a magánéletükben

A kar elnöke szerint az elmúlt egy év bebizonyította, hogy az NPK léte jogos, az általa megfogalmazott vélemények egy része be is épült a jogszabályokba. „Ezzel sikerült picit jobbá tenni azt a környezetet, amelyben dolgoznunk kell” – fogalmazott. Megalakult a PÖCS, már egymást figyelik a tanárok

Horváth Péter úgy látja, hogy az NPK sikeresen közvetítette a szervezet tankönyvellátással kapcsolatos véleményét, az új érettségirendeletet, valamint a tanév rendjének módosítását érintő, továbbá a szakképzés átalakítására vonatkozó javaslatait is. Elképesztő a káosz a szakképzésben

A béreknél már nem voltak sikeresek

Ugyanakkor az elnök kevésbé sikeresnek értékelte a kar bérezéssel, a pedagógus-óraszám csökkentésével, illetve a nyugdíjas kollégák foglalkoztatásával összefüggő munkáját. Ezeket a kérdéseket továbbra is napirenden kívánják tartani – tette hozzá. Kemény tanév vár a tanárokra: minősítés, tanfelügyelet, fizetések

Közlése szerint az etikai kódex elfogadása mellett hasonlóan fontos a kilenc évfolyamos alapiskolai képzés kérdése, illetve ehhez kapcsolódóan a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Ezeken túl a szakképzés átalakításának, illetve a tankerületi rendszer működésének gyakorlati tapasztalatait is át szeretnék tekinteni a következő félévben. Elmondta, hogy az NPK kialakította működési modelljét, a törvény által előírt tizenhat tantárgyakhoz kötött tagozat közül tizenhárom alakult meg eddig, s a hiányzó három is feláll még októberben.

Kötelező lehetőség

Az NPK-tagság kötelező mivoltára vonatkozó kérdésre válaszolva Horváth Péter felidézte: az oktatásban több mint 170 szakmai szervezet tevékenykedett. Közülük bár nagyon sok jól működött, taglétszámukat tekintve nem biztos, hogy reprezentálni tudták az adott tantárgyat vagy a pedagógustársadalmat – vélekedett.

A kar elnöke szerint a kötelező NPK-tagság lehetőség is arra, hogy a pedagógus elmondhassa a véleményét. „Bennem nem merült fel a kötelezőség megszüntetése, igaz ez nem is az én feladatom, ezt a törvény írja elő” – tette hozzá.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.