Előzetesben van a tanárnő, akinek diákjával volt kapcsolata Közoktatás
Eduline

Előzetesben van a tanárnő, akinek diákjával volt kapcsolata

Előzetesben van az a kadarkúti tanárnő, akinek szexuális kapcsolata lehetett egyik diákjával – mondta a Magyar Nemzetnek egy kadarkúti fiú, aki a helyi Jálics Ernő-iskolába jár.

Mint a múlt héten kiderült, a fiú egyik barátja – eddig tisztázatlan körülmények közt – videóra is vette az egyik együttlétet. Már a rendőrség is nyomoz annak a 35 év körüli tanárnőnek az ügyében, akinek viszonya volt egy 15 éves tanítványával a Somogy megyei Kadarkúton. A kapcsolat a helyiek szerint már huzamosabb ideje tart, de egyelőre részleteket nem lehet hivatalosan tudni.

Az iskola igyekszik teljes hírzárlatot fenntartani, ennek szellemében úgy folytatódik a tanítás, mintha semmi nem történt volna. A diákokat egyenesen arra kérték, hogy ne mondjanak semmit az intézmény falain kívül - írja a Magyar Nemzet.

A községben megerősítették azokat a híreket, miszerint a nem túl régen megözvegyült tanárnő engedett a fiú közeledésének, amikor az csak egy puszi ellenében volt hajlandó a számára kijelölt lánnyal táncolni az iskolai bálon. Később találkoztak is, ekkor a fiú már többet akart, a tanárnő pedig ebbe is belement, és hónapokig folytatták viszonyukat - írja a lap.

Diákjával volt viszonya a tanárnőnek, már a rendőrség is nyomoz az ügyben

Már a rendőrség is nyomoz annak a 35 év körüli tanárnőnek az ügyében, akinek viszonya volt egy 15 éves tanítványával a Somogy megyei Kadarkúton. A kapcsolat a helyiek szerint már huzamosabb ideje tart, de egyelőre részleteket nem lehet hivatalosan tudni.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.