Hetek óta szülők és tanárok takarítják az egyik budapesti iskolát Közoktatás
Eduline

Hetek óta szülők és tanárok takarítják az egyik budapesti iskolát

A tanároknak és a szülőknek kell takarítaniuk a IX. kerületi Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium termeit és a mellékhelyiségeket, mert az utolsó takarítónő is felmondott - írja az Index.

Az Index úgy tudja, a takarítói létszám az utóbbi időben végül egyre csökkent, az utolsó takarító múlt pénteken adta fel, hogy egyedül küzdjön meg a többemeletes iskolával.

A lap információi szerint az igazgató egy értekezleten el is mondta a tanároknak, hogy takarítaniuk kell. A felső emeleten, a felső tagozatosoknál a tanárok, míg az alsó szinten, az alsó tagozatosoknál néhány szülő volt kénytelen beállni takarítani.

Úgy tudják, az igazgató a legutóbbi összehívott értekezleten azt jelentette be, hogy megegyezett most takarítókkal a Kliktől függetlenül, saját hatáskörben, hogy jöjjenek ki az iskolába, de ez egyszeri alkalom, csütörtökön, miközben tanítás jövő hét péntekig lesz. Az igazgató állítólag azt is elmondta, hogy sikerült hosszútávon is megoldania egy takarítócéggel, de az csak január 8-tól kezd. Addig több szülő is vállalta, hogy segít a takarításban.

A Klebelsberg Központ az Indexnek azt írta, "az intézményt fenntartó Belső - Pesti Tankerületi Központ a biztonságos működés érdekében takarító céget bízott meg a feladat ellátására, amely már a téli szünetben elkezdi a munkát, de addig is megoldott a takarítás az iskolában." Hozzáteszik: senki sem utasította a pedagógusokat arra, hogy takarítaniuk kell, pláne nem a szülőket.

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.