Súlyos tüneteket is okozhat a legjobb középiskolákért folytatott verseny a diákoknál? Közoktatás
Eduline

Súlyos tüneteket is okozhat a legjobb középiskolákért folytatott verseny a diákoknál?

A versenyhelyzet önmagában nem gond a gyermekeknek, gondot akkor okozhat, ha a gyermekek kudarcot vall, és a szülő felelőssé teszi - mondta a HírTV-nek a Vadaskert Alapítvány klinikai igazgatója.

Képünk illusztráció

A középiskolai felvételik idején 9-10 éves kisdiákok is versenyeznek egymással azért, hogy bekerülhessenek egy-egy nyolcosztályos gimnáziumba. „Ezek olyan kemény versenyhelyzetek, hogy a gyerekek súlyosabb tüneteket is produkálhatnak, emiatt például súlyos szorongás, pánik jellegű tünetek, szomatizáció, mint például hasfájás, fejfájás jelentkezhet” – mondta a HírTV-nek Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány klinikai igazgatója.

Mint mondta: a versenyhelyzet önmagában nem gond a gyermekeknek. Gondot akkor okozhat, ha a gyermekek kudarcot vall, és a szülő felelőssé teszi.

Az ENSZ gyermekjogi szervezete, az UNICEF kisfilmmel hívta fel a figyelmet az internetes zaklatás veszélyeire. Virtuális térben a gyermekek nem látják, ha fájdalmat okoznak a másiknak, ezért nehezebben alakul ki bennük az együttérzés – hangsúlyozta a szakpszichiáter.

"Sokszor annyira durvává tud válni, és az áldozat számára annyira megsemmisítővé és akár odáig vezet, hogy akár öngyilkossági kísérletet kövessen el, annak egyértelműen a virtuális tér az egyik oka. Tehát az hogy én nem vagyok szemtől szembe az áldozattal. Mert ha szemtől szembe vagyok vele és nem egy szociopátiens személyiség vagyok akkor látni fogom, hogy azért ez rossz” – magyarázta Mészáros Gergely.

Úgy rossz, ahogy van - tényleg nagy baj van a középiskolai felvételivel

"A rendszer úgy rossz, ahogy van" - fogalmazott meg sommás véleményt a középiskolai felvételiről az Eduline-nak a Magyartanárok Egyesületének elnöke, akinek véleményével alighanem oktatáskutatók, gyermekpszichológusok is egyetértenek. De mivel lehetne helyettesíteni a jelenlegi felvételit? Körzetes középiskola vagy sorsolásos rendszer? És vajon rontana-e a helyzeten, ha a kormány az összes középiskolát arra kötelezné, tartson írásbeli felvételit?

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.