Szexuális tartalmú üzeneteket küldött 13 éves diákjainak, bíróság elé áll Közoktatás
Eduline

Szexuális tartalmú üzeneteket küldött 13 éves diákjainak, bíróság elé áll

Facebookon lépett kapcsolatban általános iskolai tanítványaival az az abai tanár, aki kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt áll a székesfehérvári bíróság elé - írja a Bors.

A vádirat szerint a pedagógus a 2015-ös tanév kezdetétől egészen 2016 elejéig három hetedikes és egy nyolcadikos tanítványának küldött szexuális tartalmú üzeneteket, illetve képeket.

A Bors azt írja, az osztályteremben a társaik előtt simogatta ezeket a gyerekeket, de előfordult, hogy még a ruháik alá is benyúlt. Miközben masszírozta diákjait, szexuális tartalmú kijelentéseket is tett, és elnézte a diákok helytelen órai viselkedését, valamint dolgozat közben elárulta nekik a helyes választ.

Az ügy 2016 márciusában robbant ki, miután a szülők jelentették a felkavaró esetet az iskola vezetésének, majd a tanárt felfüggesztették állásából.

Enyhítették a 13 éves diákkal szexuális viszonyt kezdő tanár büntetését

Jelentősen, 8 évről 3 év 6 hónapra enyhítette egy szexuális visszaéléssel és pornográfiával vádolt tanár börtönbüntetését a Budapest Környéki Törvényszék pénteken meghozott másodfokú, jogerős ítéletével, ugyanakkor végleg eltiltotta őt a tanári foglalkozástól. Az első fokon eljáró Gödöllői Járásbíróság 2017 októberében Sz. R.-t 8 év börtönbüntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a tanári foglalkozástól.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.