Több család kaphat támogatást 2018-tól: itt vannak a részletek Közoktatás
Eduline

Több család kaphat támogatást 2018-tól: itt vannak a részletek

2018. január elsejétől 5 százalékkal emelik a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatárát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Mit jelent ez a diákok számára?

2018-tól a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jövedelemhatára alapesetben az öregségi nyugdíjminimum 130 százalékáról 135 százalékára, míg a tartósan beteg, fogyatékos gyermek, gyermekét egyedül nevelő szülő, valamint nagykorúvá vált, még tanuló fiatal felnőtt esetében pedig 140 százalékról 145 százalékra emelkedik.

Ez azt jelenti, hogy az egy főre jutó jövedelemhatár jövőre alapesetben 38.475 Ft, tartósan beteg, fogyatékos gyermek, gyermekét egyedül nevelő szülő, valamint nagykorúvá vált, de még tanuló fiatal felnőtt esetén 41.325 Ft lesz.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak évente 12 ezer (hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek esetén 13 ezer forint) értékű "gyermekvédelmi" Erzsébet-utalványt kapnak, előnyt élveznek az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetésnél és ingyenes tankönyvellátásnál is.

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelenltette be az oktatási államtitkár vasárnap Budapesten. Palkovics László a sajtótájékoztatón felidézte: 2011-ben tűzték célul, hogy 2013-tól éves felmenő rendszerben ingyenessé teszik a tankönyveket az általános iskola 1-8.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.