Arról nem tudtak a miskolci tanárok, hogy a fizetésük is csökken majd Közoktatás
Eduline

Arról nem tudtak a miskolci tanárok, hogy a fizetésük is csökken majd

A miskolci tanárok tudhattak arról, hogy korábban aláírt szerződésüket megváltoztatták, még a Klebelsberg...

A miskolci tanárok tudhattak arról, hogy korábban aláírt szerződésüket megváltoztatták, még a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) is tartott erről előadást az iskolákban, arról viszont nem tájékoztatták őket, hogy milyen pontokon módosítottak - írja a Blikk.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, több pedagógus kisebb fizetést kap Miskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepel. A miskolci rendőrkapitányság közokirat-hamisítás miatt nyomoz az ügyben, egyelőre ismeretlen tettes ellen, a Klebelsberg-központ pedig belső vizsgálatot indított.

A lap mai számában azt írja, az egyik tanárnak azt mondta az igazgató, hogy a munkaköre változik meg, napköziotthon-vezetőből gyógypedagógusi munkakörbe helyezik át, majd egy másik tanárral íratta alá a szerződést. "Ügyfeleimet megkárosították" - mondta Lichy József, az érintett pedagógusok jogi képviselője, aki korábban úgy nyilatkozott, a munkaügyi bíróságot is megkeresik az üggyel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.