Több pedagógus kaphat pótlékot januártól? Itt vannak a tervek Közoktatás
Eduline

Több pedagógus kaphat pótlékot januártól? Itt vannak a tervek

Kiterjeszthetik a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pedagóguspótlékot, egyebek mellett ez is szerepel az antiszegregációs cselekvési tervben - írja a Magyar Hírlap.

A lap azt írja, cselekvési tervet, a hátrányos helyzetű, köztük roma tanulók iskolai sikerességét támogató beavatkozásokat, illetve a deszegregáció előmozdítása érdekében tett intézkedéseket magába foglaló tervezetet dolgoztak ki az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi).

A tervek között szerepel a nehéz körülmények között végzett munkáért járó pedagóguspótlék kiterjesztése, az elképzelések szerint 2018 januárjától. Rögzítik, hogy a Klebelsberg Központ fontosnak tartja, hogy minden szegregációval érintett, illetve fenyegetett intézmény számára legyen elérhető antiszegregációs szakértő, és kezdje meg működését helyi szinten egy olyan munkacsoport, amely az érintettek, így a szakma, valamint a fenntartó bevonásával helyben képes hatékonyan orvosolni a nehézségeket. Bár vannak „előfutárok”, a munkacsoportok várhatóan a következő tanév elején kezdik meg működésüket.

Történelmi döntés: nem lehet tovább szegregálni a roma gyerekeket Kaposváron

A Kúria ítélete elrendelte az oktatási szegregáció felszámolását egy kaposvári általános iskolában. Európában magyar bíróság rendelt el először komplex iskolai deszegregációt. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány közleményében azt írja, a kaposvári iskolai szegregációs ügyet az2013-ban indították el.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.