Több mint 15 ezer pedagógus készítette el idén a portfólióját Közoktatás
Eduline

Több mint 15 ezer pedagógus készítette el idén a portfólióját

Összesen 15 200 pedagógus töltötte fel portfólióját a november 25-i határidőig – közölte az Oktatási Hivatal.

„2018. november 25-ig tölthették fel portfóliójukat a 2019. évi minősítési eljárásba bekerült pedagógusok. Több mint 15 200-an rögzítették dokumentumaikat az Oktatási Hivatal (OH) informatikai rendszerében, így számukra az OH elkezdte megszervezni a minősítések időpontjainak kijelölését” – írja az OH.

Hozzáteszik, tavalyhoz képest közel 70%-kal többen töltötték fel portfóliójukat a jogszabályi határidőig. A hivatal kiemeli, hogy az OH Pedagógiai Oktatási Központjai nyáron és ősszel továbbképzéseket tartottak a minősítésre készülő pedagógusoknak. Folyamatosan publikálja a minősítések időpontjait, amelyekről az informatikai rendszeren keresztül értesíti az érintett intézményeket, pedagógusokat és szakértőket.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 35 000 pedagógus jelentkezhetett volna a 2019. évi minősítési eljárásra, közülük 18 421-en jelezték, hogy részt vennének az eljáráson, és 17 503-an kerültek be a 2019. évi minősítési tervbe.

Nettó 220-230 ezer forintot kellene keresnie egy kezdő tanárnak

Elfogadhatóbb lenne legalább a 300-350 ezer forintos bruttó kezdőfizetés, ami nettóban 220-230 ezret jelent - mondta a fiatal tanárok béréről Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) volt elnöke. A legnagyobb probléma a közoktatással, hogy központosított, állami kézben működik, és egyértelműen politikai direkt témák mentén határozzák meg, mit kell tenni az iskolákban - mondta Mendrey László.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.