Minden harmadik pályakezdő tanár már az első években otthagyja az iskolát Közoktatás
Eduline

Minden harmadik pályakezdő tanár már az első években otthagyja az iskolát

Sok a pályaelhagyó fiatal pedagógus és egyre több az idős kolléga, így a pedagógushiány fokozódni fog – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Bár növekszik a pedagógus pályát választók száma, a képzésben résztvevők 43-44 százaléka már a tanulmányi évek során lemorzsolódik vagy más területre megy át. A pályakezdők egyharmada pedig az első 4-5 évben távozik a szakmából – mondta Horváth Péter az Inforádiónak.

Hozzátette: mindezen felül humánerőforrás-kivonást jelent a nők korkedvezményes nyugdíjazása és az a lehetőség is, hogy a pedagógusok az utolsó 5 évükben csökkentett óraszámban dolgozhatnak.

A most következő öt évben még nem fog nagyon romlani a helyzet, ha a mostanihoz hasonló nagyságrendű diák végez pedagógusként, az azt követő ötéves időszakban azonban évi 30 ezer pedagógus pótlását kellene megoldani.

A következő 15 évben 60-70 ezer pedagógus megy majd nyugdíjba

Nyilvánosságra hozta a közoktatás állapotáról szóló helyzetértékelést a Nemzeti Pedagóguskar: a tanári kar elöregedett, az iskolák működtetése azonban olajozottabb, mint korábban. A kar honlapján is elérhető 24 oldalas dokumentum 11 témakörben értékeli a közoktatás jelenlegi helyzetét és fogalmaz meg javaslatokat. Az egyes témakörökben folyamatosan készülnek a részletes, adatokkal alátámasztott elemzések, javaslatcsomagok.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.