Szülőktől kapott hősugárzókkal fűtenek a jéghideg dunaegyházi iskolában Közoktatás
Eduline

Szülőktől kapott hősugárzókkal fűtenek a jéghideg dunaegyházi iskolában

A szülőktől vittek hősugárzókat a dunaegyházi szlovák iskolába, ahol nem készült el időben a fűtésrendszer felújítása - számolt be az RTL Híradó.

A fűtés nélküli iskoláról először a Petőfi Népe írt, a lapnak az intézmény igazgatója azt mondta, az iskolát felújítják, de a fűtés nem készült el időre, a szülőkkel egyeztetve viszont sikerült néhány hősugárzóhoz hozzájutniuk.

A szülők az RTL Híradónak azt mondták, már nem tudják, hogyan öltöztessék a gyerekekeket, mert hidegben ülnek egész délelőtt, gyakran megbetegednek. Az egyik szülő megjegyezte, szerencse, hogy eddig viszonylag enyhe volt az ősz.

A település energiahatékonyság növelésére nyert majdnem 100 millió forintot, ezért újítják fel az iskolát. A kivitelező szerint a tervező egyik szakmai állásfoglalására vártak hosszan, ezért csúszott meg a felújítás. Viszont a polgármester szerint hétfőre már meleg lehet az iskolában.

Elegük lett abból, hogy romokban hever az oktatás, zseniális dolgot hoztak létre

Tavaly ősszel két huszonéves lánynak elege lett, hogy az oktatási rendszer romokban hever, és ahelyett, hogy csökkentené, inkább felerősíti a hátrányos helyzetű gyerekek lemaradását - írja az Abcúg. "Az már csak olaj volt a tűzre, hogy azt láttuk: az utolsó lehetőségét is lebontják annak, hogy valaki a szakképzés után továbbtanuljon" - mondta a lapnak Szarka Alexandra, aki Fernengel Ágnessel együtt úgy érezte, valamit tenni kell, hogy legalább néhány diáknak segíthessenek.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.