Diákok tízezreit fenyegeti a lemorzsolódás Közoktatás
Eduline

Diákok tízezreit fenyegeti a lemorzsolódás

Drámaian magas a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekek aránya – derül ki az Oktatási Hivatal 2017–2018-as tanév első félévére vonatkozó adataiból.

A Magyar Nemzet azt írja, a köznevelési törvény szerint veszélyeztetettnek az a tanuló számít, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes alatti, vagy az előző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat.

Az idei tanév első félévében több mint 82 ezer gyermeket veszélyeztet a lemorzsolódás. Míg a fővárosban, Csongrádban vagy Győr-Moson-Sopronban a legalacsonyabb az érintett tanulók aránya, addig Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Nógrádban a legmagasabb, 16 és 19 százalék között van.

Míg a gimnáziumokat elenyésző mértékben érinti a probléma, az általános iskolások fenyegetettségében pedig enyhe csökkenést látni, addig a szakképzésbe járó diákoknál aggasztó a növekedés. Főként a szakközépiskolások (korábbi néven szakiskolások) esetén nőtt a kockázat. Itt is jelentősen csökkent a diákszám (76 ezerről 71 600-ra), mégis 13 700-ról 15 100-ra nőtt a lemorzsolódással fenyegetett gyerekek száma.

Siralmas adatok a magyar oktatásról: minden ötödik borsodi diák a kilátástalanságba sodródik

Minden ötödik borsodi és nógrádi diák idő előtt hagyja ott az iskolát, míg Győr-Moson-Sopron megyében öt százalék alatt van azoknak az aránya, akik nemet mondanak a tanulásra. Az Európai Bizottság azokat a 18-24 éves fiatalokat tekinti korai iskolaelhagyónak, akiknek általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettségük van, és nem vesznek részt sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli képzésben.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.