Soha nem kedvezett a magyar iskola a zseniknek. Rengeteg, azóta klasszikussá vált írónk, költőnk, színészünk és tudósunk bukdácsolt, és utált iskolába járni. A helyzet ma is az, hogy a kiugróan tehetséges gyerekeket sokszor szellemi fogyatékosnak tartja a rendszer - írja a hvg.hu.

Petőfi Sándor: elégtelen, iskolaelhagyó. Gárdonyi Géza: elégséges. Krúdy Gyula: elégséges. Kosztolányi Dezső: eltanácsolva a gimnáziumból. József Attila: elégtelen. Rejtő Jenő: elégséges, kimaradt. Kabos Gyula: elégtelen. Jávor Pál: iskolaelhagyó. Csontváry Kosztka Tivadar: elégséges. Eötvös Loránd: elégséges. Szent-Györgyi Albert: elégtelen. És még sokáig folytathatnánk a sort. Nagyjából így nézne ki egy később elismert írókká, képzőművészekké, színészekké, tudósokká váló nebulókból álló képzeletbeli osztály tanulmányi eredménye - írja a hvg.hu.

A nemrég megjelent „Magyarázom a bizonyítványom” – Ismert emberek az iskolában című kötetben 82, a maga műfajában zseniálisat alkotó ember iskolai pályafutásának járt utána Csiffáry Gabriella. A levéltáros mintegy félszáz gyűjteményben kutatott öt évig az ismert alkotók iskolai dokumentumai iránt.

„Nagyon buta gyerek lehettem. Velem szinte semmi nem történt. Az iskolában állandóan csak magoltam. A könyveket gyűlöltem. Senki nem tanított arra, hogyan éljek. Senki nem mutatta meg, milyen csodálatos dolog tanulni, megérteni a körülöttünk lévő világot, alkotni valamit… A kudarcok elvették a kedvemet a tanulástól. Kimaradtam az iskolából.” Így emlékszik vissza például Szent-Györgyi Albert az iskolás éveire. Később magántanárt fogadtak mellé, a családban hülyének nézték, végül 1911-ben csak elvégezte a középiskolát (az érettségin egy sor elégségessel). Nagy nehezen megengedték neki, hogy ezután laborba menjen dolgozni. Közben beiratkozott az orvosi egyetemre – itt viszont leckekönyve szerint végig kitűnő volt. És 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért.

A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.