Milyen középiskolai művészeti ösztöndíjakra pályázhattok? Milyen támogatásokat kaphattok, ha már valamelyik egyetem vagy főiskola művészeti szakán tanultok? És milyen külföldi gyakornoki programokra jelentkezhettek?
MOL Új Európa Tehetségtámogató Program
A MOL Új Európa Alapítvány Tehetségtámogató Programjára diákcsoportok, valamint 10-18 éves általános és középiskolások pályázhatnak, akik országos vagy nemzetközi versenyeken, kiállításokon kiemelkedő eredményt értek el, de szakmai fejlődésükhöz további támogatásra van szükségük. A programra művészeti és tudományos területről is lehet pályázni, a nyertesek eszköz- vagy útiköltség-támogatást kapnak.
„A program művészet-tudomány kategóriája 2005-ben indult, és már több mint 1500 diák részesülhetett támogatásban. Tavaly összesen 87 diák és csapataik nyerték el a támogatást összesen 16 millió értékben. Olyanokat díjazunk, akik saját területükön már komoly eredményeket értek el – tudományos tehetségeket, zenészeket, képzőművészeket –, de éveken át támogatottunk volt Felméry Lili balerina is, aki azóta már az Operaház címzetes magántáncosa” – mondta Gáborné Haáz Andrea, az Új Európa Alapítvány ügyvezetője.
Általában 100-200 ezer forint közötti összeget nyernek a pályázók, „sokaknak a külföldi vagy a hazai versenyek, kurzusok útiköltségét finanszíroztuk, de akadt olyan is, aki laptopvásárlásra használta fel a pénzt” – tette hozzá. Pályázni szeptember 30-ig lehet, bővebb infó itt.
Gyermekszem – filmeseknek
Leendő filmeseknek jó lehetőség a Gyermekszem Filmfesztivál, amelyre 4-19 évesek jelentkezhetnek alkotásaikkal. A fesztivált 2007 óta rendezik meg, az első három évben összesen 500 film érkezett, amelyek közül száznegyvenet díjazott a szakmai és a diákzsűri. Minden évben elismert filmes szakember irányítja a szakmai értékelést – a beküldött alkotások közül mindegyiket levetítik a fesztiválnak helyet adó art moziban, 2012-ben ez az Uránia volt. A mezőny legjobbjai értékes díjakat nyerhetnek. Az idén még nem írták ki a pályázatot, addig is itt érdemes információt kérni.
Tandíjkedvezmény
Több egyetem és főiskola biztosít tandíjkedvezményt azoknak a hallgatóknak, akik valamelyik művészeti ágban nyújtanak kiemelkedő eredményt. A Debreceni Egyetemen például 5-250 ezer forint közötti összeget nyerhetnek azok, akik eredményesen vesznek részt hazai vagy nemzetközi versenyeken, és fellépnek az intézmény kulturális rendezvényein.
Hasznos linkek |
A Budapesti Kommunikáció és Üzleti Főiskola a 2013/2014-es tanév tavaszi szemeszterétől új ösztöndíjat hirdet: két félévig az önköltség egészét elengedik azoknak a hallgatóknak, akik kreatív ötleteikkel és művészeti alkotásaikkal fontos szerepet játszanak a BKF közösségi életében.
Külföldi gyakornoki program
A Berlin Collective fiatal művészeknek és művészeti szakok hallgatóinak kínál külföldi gyakornoki lehetőséget – berlini, Buenos Aires-i, londoni, New York-i és Los Angeles-i szervezetekkel működnek együtt, a pályázókat művészekhez, galériákhoz és művészeti intézményekhez közvetítik ki. Jelentkezni ősztől a szervezet oldalán lehet.