Tanárok, tantermek, tankönyvek - hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak ettől a három tényezőtől függ, mennyire "jó" az iskola, pedig számos kutatás bebizonyította, hogy az iskolaépület nem pusztán díszlet, a tér komoly hatással van az iskolai munkára. Ahol jól érzik magukat a diákok és a tanárok, ahol van hely mozogni, zenélni, rajzolni (és időnként pihenni), ahol a közösségépítésnek is megvannak a terei, ott tanulni is jobb.

De mégis mi a baj a magyar iskolaépületekkel?

Leginkább az, hogy a klasszikus iskolaépületeket - amelynek a "prototípusa" a 19. században alakult ki - más oktatási rendszerhez, más pedagógiai módszerekhez és más célokhoz szabták. "A 19. században vált tömegessé az oktatás, az iskolában a gyári munkára és a hadseregre készítették fel a gyerekeket, és ehhez alkalmazkodott az iskolaépület is a szigorú térbeosztással. Az akkori iskola szerkezete leginkább a kaszárnyákra hasonlított, ahol mindenkinek megvan a maga osztályterme, van gyülekezőtér, a folyosón vonulhatnak a diákok. Ez alapján épült fel rengeteg iskola" - mondja Tamáska Máté, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola építészetszociológiával foglalkozó docense, A tanulás helyei: iskolaépítészet című tanulmánykötet egyik szerkesztője.

A magyar diákok egy része még ma is ilyen iskolákba jár - csakhogy míg a poroszos iskolában négy óránál többet nemigen töltöttek a gyerekek, addig ma már reggel nyolctól délután négyig tart a tanítás, vagyis az iskola már nemcsak a tanulás helye, hanem az a tér, ahol a szabadidejük nagy részét is eltöltik.

Persze az iskolaépületek "evolúciója" nem rekedt meg a 20. század elején, a hetvenes években újabb iskolaépítési hullám indult. Bár a legtöbb tanár, szülő és diák aligha mondaná azt a lakótelepi "paneliskolákra", hogy modernek - pláne nem a júniusi tanévzáráskor, amikor ezekben az épületekben már-már trópusi klíma uralkodik -, valójában ezek a középső folyosós, nagy udvarral rendelkező "kockák" sokkal lazább szerkezetűek, mint a néhány évtizeddel korábban felhúzott iskolák. A kilencvenes években (bár akkor természetesen jóval kevesebb iskolát húztak fel, mint a lakótelepek létrehozásakor) már az akkori európai trendeket követték, ennek egyik példája a budapesti Városmajori Gimnázium. És persze az elmúlt években is megnyitott néhány olyan iskola, amelynek tervezői kísérleteztek a terekkel: ilyen a péceli, igen színes, különleges szerkezetű Szemere Pál Általános Iskola, ahol a lépcsőház helyét például rámpaszerű közlekedők vették át, de a sajtó sokat foglalkozott a 2019-ben megnyíló Debreceni Nemzetközi Iskola monumentális, kör alakú, kültéri "termeket" is magában foglaló épületegyüttesének terveivel is.  

"Azt látni kell, hogy az ipari iskola azért lehetett ennyire fix szerkezetű, mert - mai szemmel nézve - viszonylag nyugodt pályára készítette fel a diákokat. Ma egy nevelési célt meghatározni még egy osztályon belül is nehéz, ezért lenne szükség sokféle térstruktúrára, hogy ne csak egyféle iskolatípus legyen" - magyarázza a kutató.

Nem jó, ha padokkal van tele a terem

Nem véletlenül kísérleteznek világszerte az iskolai terekkel: a pedagógiai munka egyre jobban eltávolodik a hagyományos, tanárközpontú, frontális oktatástól, sokkal inkább a csoport- és páros munkára, az egyéni tanulásra és projektfeladatokra támaszkodik. Vagy legalábbis kellene támaszkodnia - ennek azonban sok esetben maga a tér a gátja. "A magyar iskolákban az alapvető probléma sokszor az, hogy kicsi a tanterem, sok benne a diák és a bútor, túl sok játéktér nincsen" - mondja Tamáska Máté, hozzátéve: az ideális az lenne, ha egy osztályterem hatvan százalékát fel kellene szabadítani, hogy legyen hely a zenéléshez, mozgáshoz, rajzoláshoz, festéshez, amelyeknek az általános iskolákban legalább annyira fontosnak kellene lenniük, mint az írásnak, olvasásnak és a számolásnak.

"Ha sikerül a termek területének hatvan százalékát szabadon hagyni, akkor már nyitni lehet más módszerek felé, vannak ugyanis olyan térkialakítások, amelyek kifejezetten kedveznek a csoport- és a projektmunkának, például a négyzetes terek. A hosszúkás osztálytermekből pedig - ha van hely - ki lehet alakítani ilyen tereket" - magyarázza a szakember, hozzátéve: az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán egy iskolaépítészeti kutatóműhely létrehozásán dolgoznak, a munkába építészeket, tanárokat, pszichológusokat, szociológusokat is szeretnének bevonni, "azt szeretnénk, ha a leendő szociálpedagógusok részt vehetnének az iskolatervezésben, ehhez kapnának nálunk egy indítólökést".

Mire jó a menza és a folyosó?

A legtöbb magyar iskolaépületben persze vannak még kihasználatlan területek, amelyek átalakításával mindenki komfortosabban érezné magát az iskolában - tanár is, diák is. Sőt ehhez még csak jelentősebb állami, tankerületi apanázs sem kellene, Tamáska Máté szerint a legjobb iskolaátalakítások éppen a "szegény ember vízzel főz" helyzetből nőttek ki. "A menza például az egyik legkihasználatlanabb tér az iskolákban, gyakorlatilag csak ebédelni járnak le oda a gyerekek, holott azokon az asztalokon délutánonként házi feladatot is lehetne írni, és egy laza szervezésű találkozóhely is lehetne, ahol a szülők egy kávé mellett tudnának beszélgetni a tanárokkal és egymással, miközben várnak a gyermekükre" - mondja, hozzátéve: ha egy iskola szeretne szorosabb kapcsolatot a szülőkkel, a menza jó helyszín lehetne.

"A másik kihasználatlan iskola tér a folyosó, amely most alapvetően a tűzoltóság terepe, hiszen az a menekülési útvonal. Miközben a földszintes iskolákban meg lehet oldani, hogy a termekből vezessen ki ajtó az udvarra, az legyen a menekülési útvonal, így a folyosókat be lehet rendezni. Nem lenne ördögtől való, ha oda kikerülnének könyvespolcok, asztalok, fotelek, mászóka. Bordásfal például miért csak a tornateremben van? A gyerekek folyamatosan mozognak" - magyarázza, "ráadásul a földszinti paneliskolákban akár minden osztálynak lehetne egy saját kertrésze".

Ahol akár pihenhetnének is a diákok - ez fontos cél lenne, ugyanis az iskolákban alig-alig vannak pihenésre szolgáló helyek. "Nyolctól négyig össze vannak zárva harminc másik emberrel, és nincs olyan hely, ahová egy kicsit el tudnának vonulni. Ez egyébként a munkahelyeken is probléma" - mondja a kutató, aki szerint hagyni kellene a gyerekeknek nyugodt pontokat, például egy olvasókuckót vagy egy pihenősarkot.

Nagy iskolák, kis iskolák

"Nem baj, ha vannak felesleges terek egy iskolában. Ha egy épület nagyon funkcionális, minden teret maximálisan kihasznál, akkor elég egy tantervi változás - például megemelik a testnevelésórák számát -, és rögtön előkerül a kérdés, hogy hol tornázzanak a gyerekek" - mondja Tamáska Máté, hozzátéve: a diákok számának változása is kihívás elé állítja az iskolaépítészetet. "A gyors népességnövekedésű városokban évtizedekkel ezelőtt nagy iskolák épültek, aztán megindult az elvándorlás, csökkenni kezdett a diákok száma, az épületeket pedig alig tudják fenntartani, mert az iskola nem tud összehúzódni" - magyarázza. Az épületszociológus szerint - bár a tanárok és a diákok nem szokták szeretni - ilyen szempontból előnyösebbek a több épületből álló iskolák. Ha csökkenni kezd a diákok száma, az egyik épületet egyszerűen kiadják vagy lezárják, így nem terheli az intézményt a hatalmas rezsi. "Ez egyre fontosabb szempont lesz, Budapesten korábban például több mint kétmillióan éltek, ma már alig 1,7-1,8 millióan. Ma még az agglomerációban élő családok egy része budapesti iskolát választ, de ha ez valamikor megváltozik, a fővárosi iskolákban is csökkeni kezd a diákszám" - mondja.