Megszólalt a pedofíliával vádolt dunakeszi tanár Közoktatás
Eduline

Megszólalt a pedofíliával vádolt dunakeszi tanár

Nyilatkozott az RTL Klub híradójának az a dunakeszi tanár, akit azzal vádolnak, hogy évekkel ezelőtt több alsó tagozatos diákot molesztált. Azt mondta, ártatlan, és csak meg akarják hurcolni. A szülők más véleményen vannak: szerintük a gyerekek még mindig nem heverték ki, ami négy évvel ezelőtt történt velük.

Képünk illusztráció

Csütörtökön volt a másodfokú tárgyalás annak a dunakeszi tanárnak az ügyében, aki a vád szerint négy évvel ezelőtt, egy iskolai kiránduláson szexuális töltetű feladatokat adott az alsó tagozatos diákoknak, akiket meztelenre vetkőztetett. A 10 év körüli gyerekek otthon elmesélték a történteket a szüleiknek, akik feljelentést tettek. Később kiderült: nem ez a kirándulás lehetett az egyetlen ilyen alkalom.

Első fokon nyolc év fegyházra ítélték, emellett eltiltották a tanári pályától. A férfi most a nyilvánosságot is vállalta, az RTL Klub híradójának elmondta, hogy megviselték az elmúlt évek, az elsőfokú ítélet kihirdetésekor kórházban feküdt. Továbbra is ártatlannak tartja és megalázva érzi magát.

A szülők is nehezen viselik a pert - lelkileg és anyagilag is. Több gyerek a mai napig pszichológushoz jár. A jogerős ítéletet két hét múlva hirdetik ki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.