Új tantárgy jön szeptembertől: 300 iskolában lesz lovaskultúra-oktatás Közoktatás
MTI

Új tantárgy jön szeptembertől: 300 iskolában lesz lovaskultúra-oktatás

Budai Gyula szerint az elmúlt két évben több támogatást kapott a hazai lovaságazat, mint az azt megelőző húsz esztendőben, szeptembertől pedig közel 300 általános iskolában kezdődhet majd meg a lovaskultúra-oktatás.

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára - a VM közleménye szerint - hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy tavaly 190 millió forinttal támogatta a kormány a legjelentősebb lovas eseményeket, idén pedig erre a célra - a kormány február 26-i döntése alapján - 325 millió forint jut.

A politikus emlékeztetett arra, hogy 2012. március 12-én lépett hatályba a Kincsem-Nemzeti Lovas Program, melynek legfőbb célkitűzései az állami ménesek egységes és hatékony állami irányításának megteremtése, a lovaságazat támogatási rendszerének felülvizsgálata, a lovaskultúra-oktatás 2014. szeptember 1-jével történő bevezetése, a szabad terephasználat törvényi biztosítása, a lovasterápia hazai terápiás kezelésekbe történő beépítése, valamint a kiemelt létesítményfejlesztések és a kiemelt lovas rendezvények támogatása voltak.

Az államtitkár a lovaskultúra-oktatásra térve jelezte, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből álló, korábban létrehozott munkacsoport elkészítette azt a koncepciót, mely alapján állami finanszírozás mellett idén szeptember 1-jével 320 lovarda részvételével, közel 300 általános iskolában meg tud valósulni a mindennapos testnevelési óra keretében történő lovaskultúra-oktatás. Hozzátette, az oktatás ahhoz is hozzájárul, hogy a lovasterápia szakmai háttere kellő figyelmet kapjon az egészségügyi ellátás keretében is.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.