Százhúsz éve vitáznak arról, hogy üdvös vagy bűnös dolog lőfegyverre szoktatni a tanulóifjúságot. Könnyebb lesz a háború vagy könnyebben lesz háború, ha a gyermekeket edzik rá? Mindez soha nem volt sportkérdés - írja a hvg.hu.

„Tudvalevő, hogy Szemere Miklós volt az első, aki a céllövő sport érdekében síkra szállott” – írja a Budapesti Hírlap 1912-ben, méltatva a diplomataként, kártyásként, hazárdjátékosként, a Kék Macska mulató és bordély törzsvendégeként egyaránt ismert úriember közéleti tevékenységét. Szemere 1896-ban adta ki azt a röpiratát, amely „jövendő nagyságunk egyik zálogát látja abban, ha már a tanulóifjúság kezdi meg a céllövés gyakorlását” - írja a hvg.hu.

„A buzdító szóra hazánk számos iskolájában is alakultak diák-századok, amelyeket honvédtisztek oktattak a céllövésben.” Sajnos még kezdeti stádiumban van a céllövészet iskolai oktatása – jegyzi meg a középiskolások számára rendezett lőversenyen bíráskodó vezérkari százados 1909 májusában, Szemere pestszentlőrinci lövőházában. Ugyanez év őszén a Herkules című „testgyakorlati képes hetilap” arról számol be, hogy 171 „középiskolában és egyesületben” folyik az ifjúság katonai kiképzése, és az előző tanévben már 6565 tanuló állott katonai kiképzés alatt. De az – a lap szerint – még sincs rendben, hogy „az iskolai testnevelés két különböző keretben mozog”: katonatisztek tanítják a céllövészetet, „kombinálva fegyvergyakorlatokkal és katonai menetgyakorlatokkal”, a többit meg a tornatanár. Mivel így a tantestületen kívül álló tiszteknek nincs fegyelmező jogkörük, „legokosabbnak tartanók az iskolai testnevelés ügyét teljesen katonailag szervezni”.

Ekkor már nagyban zajlottak a Honvédelmi Minisztérium által finanszírozott első Testnevelési Kongresszus előkészületei, amelyet 1909 utolsó napjaiban meg is tartottak. A kongresszusra készített tervezete szerint a HM a maga hatáskörébe kívánta vonni a 12–18 éves fiúk testnevelését.

A cikk folytatását a hvg.hu-n olvashatjátok el.