Középiskolába felvételiztek? Erre érdemes figyelni a következő hónapokban Közoktatás
Eduline

Középiskolába felvételiztek? Erre érdemes figyelni a következő hónapokban

Idén aktuális lesz a felvételi a gimnáziumba vagy szakgimnáziumba? Akkor erre érdemes figyelni.

Néhány középiskola már szeptembertől megrendezi a diákok tájékoztatását szolgáló nyílt napokat. Hamarosan pedig az összes középfokú intézmény közzéteszi a nyíltnapjának időpontját. Ha idén aktuálisak a felvételi miatt, akkor érdemes az iskolák honlapját nézni az elkövetkezendő hónapokban.

Jó ötlet lehet már a látogatás előtt alaposan tájékozódni az intézményről (erre jó lehetőség például az iskola honlapja) a nyílt napra pedig érdemes a szülőknek és a gyerekeknek együtt elmenni.

Van olyan budapesti gimnázium, ahonnan tízből négy végzős külföldön tanul tovább

A végzett diákok 35-40 százaléka külföldön tanul tovább - erről számoltak be a hvg.hu-nak több vezető budapesti gimnáziumban. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium évnyitóján kiderült, hogy az idén érettségizett diákok 41 százaléka nem a hazai felsőoktatásban folyatja tanulmányait. Ez az arány tavaly még „csak" 38 százalék volt - írja a hvg.hu.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.