Fordulat a középiskolai felvételin: mindenki mehet írásbelizni Közoktatás
Eduline

Fordulat a középiskolai felvételin: mindenki mehet írásbelizni

Mégis felvételizhetnek szombaton azok a diákok, akik "túlkorosan", egy évet visszalépve jelentkeznének középiskolába. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a hvg.hu-val azt közölte: bár a köznevelési törvény módosítása miatt megszűnt a szülői kérésre elrendelt évismétlés lehetősége, azokra nem vonatkozik a döntés, akik már beadták a jelentkezést a középiskolák központi felvételi vizsgájára.

Azokról a diákokról van szó, akik például nem negyedikesként (tízévesen), hanem ötödikesként (11 évesen) felvételiznek nyolcosztályos gimnáziumba - vállalva azt, hogy elveszítenek egy évet.

A hvg.hu-nak eljuttatott minisztériumi állásfoglalás szerint "tekintettel arra, hogy a középfokú felvételi eljárás során már egyes tanulók jelentkeztek a törvény hatályba lépése előtt (2014. december 9-ig), ezen tanulók esetében – figyelemmel a megkezdett eljárásra - ez a szabály még nem érvényesíthető". A teljes állásfoglalást itt olvashatjátok.

Bár a törvénymódosításról már november második felében nyilatkozott a köznevelési államtitkár, a jogszabályt végül csak december 16-án, egy héttel a középiskolai központi felvételi jelentkezési határideje után módosították.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.