A közösségi médián zaklatta diákját egy pesti gimnázium tanára Közoktatás
Eduline

A közösségi médián zaklatta diákját egy pesti gimnázium tanára

Hamis Facebook-profilról, magát diáklánynak kiadva levelezett diákjával egy pesti gimnázium tanára.

Diákjai szexuális zaklatásával vádolják egy pesti gimnázium igazgató-helyettesét, aki egy fociakadémián is órákat adott. Ügyének első tárgyalását elhalasztották, mivel a gyanúsított nem vette át az idézést - írja a Borsra hivatkozva a hvg.hu

Elkezdett nekem írogatni egy Petra nevű lány. Az első pillanattól gyanús volt, hogy ez egy hamis profil, de Petra próbálta bizonyítani, hogy nem az. A beszélgetés másról sem szólt, csak szexuális témákról, és állandóan meztelen képet akart rólam kérni. Ilyet nem küldtem. Később az egyik osztálytársam, aki sértett az ügyben, elmondta: valóban a tanár csinálta ezt a profilt, és nem én voltam az egyetlen, akinek írogatott” – mesélte az iskola egykori tanulója.

A fiú később eljött a gimnáziumból, mert lelkileg nem bírta tovább a molesztálást.

Figyelmeztetés a szülőknek: ezek a jelek utalnak arra, hogy a gyerek verbális zaklatás áldozata

Egyre gyakoribb a verbális és internetes zaklatás, erőszak a gyerekek körében Balogh Ágnes pszichológus az ATV-nek azt mondta, ha egy szülő tudomást szerez arról, hogy a gyermekét bántalmazzák, feltétlenül vegye fel a pedagógussal a kapcsolatot. A szakember szerint elsősorban az adott közösségen belül kell a problémát megoldani, nem tartja jó megoldásnak, ha a gyereket kiemelik a közösségből, mert akkor egy másik gyereket fognak bántalmazni.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.