Ennél kedvesebb ajándékot nem is készíthettek volna a magyar diáknak angol osztálytársai Közoktatás
Eduline

Ennél kedvesebb ajándékot nem is készíthettek volna a magyar diáknak angol osztálytársai

Néhány ötödikes angol diák bebizonyította: így is lehet fogadni az országba (és az iskolába) érkező "idegeneket".

„A jobb élet reményében egy barátnőm idén ment ki Angliába, ősszel kisfia is csatlakozott hozzá. Így várták az ötödikes osztálytársai a magyar Simont a suliba - még kis szótárat is készítettek neki, a legfontosabb szavakkal. Ja, és önálló megmozdulás volt, tanárnőjük sem tudott a dologról! Persze általánosítani nem lehet, de jólesik látnom, hogy egyes helyeken még így örülnek az "idegeneknek” - olvastuk a Facebookon, a poszthoz csatolt fotókból kiderül: ezeket az általános iskolásokat egyáltalán nem zavarja, hogy új osztálytársuk egy másik országból érkezik, magyar zászlókat rajzoltak, magyar-angol szótárt írtak, és még egy mini osztálytermet is készítettek kartonból.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.